Már délben elkezdődnek az e heti, szombatra kiírt ügetőversenyek. Összesen 10 futam, köztük nemcsak az Őszi Kísérleti Verseny (sajnos minimális mennyiségű indulóval), de a galopposok hajtása is, méghozzá két részre osztva. Jó versenyek, nézzük alább a Hippodrom tippjeit! 1 futam: Nyeretlen Kétévesek Versenye (1800 m.) Get Lucky (9) – Győztes
A hosszútávú Köztársasági Díj mellett, melynek indulói között klasszisokat is találunk, a kétévesek is fókuszba kerülnek a Kétévesek Nagydíjának köszönhetően. Összesen 10 futam, és érkezhetnek bizony meglepetések is. Az alábbiakban tekintsék át honlapunk tippjeit! 1 futam: Versenyközegek Hajtása Hp. (1900 m.) Zeno Boko (8) – Ducks (6) – Urban Legend
Három futamot írtak ki az amatőrök részére erre a szombat délutánra, míg 5 futamban a profik szerepelnek majd. A mezőnyök nagysága megfelelő, érdemes lesz fogadni a futamokra, azt hiszem. Ami az amatőrhajtókat illeti, akár a championátusukról is dönthet ez a nap, az Amatőr kupában pedig komoly érdekesség, hogy az első
Rendhagyó módon szerdán futják a “szombati” ügetőversenyeket ezen a héten. A futamok 3-kor indulnak, és közülük a Soldo Díj mezőnye egészen parádésra sikeredett. De a fogadók nem panaszkodhatnak a körítésre sem, hiszen fogadási szempontból igen jónak tűnik az “étlap”. 1 futam: Jánosbogár Hp. (1800 m.) Big Ben Pax (6) –
Kelemen Tamás egykori lovairól vannak elnevezve a hétvégi ügetőfutamok. A már visszavonult kiváló amatőrhajtó nemrég töltötte be 70. életévét, de máig friss és fiatalos. Örülhet, hiszen remeknek ígérkező versenyekkel emlékezünk régi lovaira. A nap első futama 13 órakor startol el. Nézzük, mik a mi tippjeink erre a napra! Elől a
Fantasztikus ügető-nagyversenyeket láthatunk ezen a hétvégén aKincsem Parkban, élükön a Hungária Díjjal és a Marschall József Emlékversennyel. Van számos többesélyes futam, talán mi is hozzájárulunk a fogadók sikerességéhez tippjeinkkel. 1 futam: Calorina Díj (1800 m.) Fánia BD (7) – Felix Charme (8) – Fantom KE (5) 2. futam: Bet.Lovi.hu –
Rendhagyó módon kedden, állami ünnepünkön állnak majd starthoz az ügetők úgy, hogy az első futam startja délelőtt 10-kor lesz. A főfutam a nagy hagyományokkal bíró Szent István Díj, de a kétévesek is most mutatkoznak majd be. Nézzük tippjeinket! 1 futam: Pikoló Díj (1800 m.) El Nino N (4) – Francesca
9 érdekes futam kapott helyt a most szombati ügetőversenynapra a kiírásban. Zömükben jól fogadhatóak, és érdekeseknek tűnnek. Több olyan lovat is láthatunk előre láthatólag versenyezni, akik a későbbiekben talán erősebb mezőnyökben is indulni fognak. Első tippünk a favoritunk, a második a placc esélyünk, a harmadik tippünk pedig a kontránk. 1
Három nagyverseny (Kancadíj, Háromévesek Nagydíja, Ötévesek Nagydíja) is a programra kerül 7 másik, amúgy jól fogadható versenyen most vasárnap. Első tippünk a favoritunk, a második a placc esélyünk, a harmadik pedig a kontránk. 1. Aaron LV (6) – Fantom KE (5) – Feeling Great BD (1) 2. Bobby Fischer (5)
Mint ahogyan a közönség is, hiszen igen stílusosan nyerte meg a 110. Magyar Ügetőderbyt Enjoy, Fazekas Imrével a sulkyjában. A mester nyert egy másik nagyversenyt is, a Pannónia Díjat, melyben Dolomit Boy volt a társa. Az Ügetőderby szombatjára szépszámú közönség látogatott ki, és volt is miért válasszák a kánikulai lovilátogatást,









