Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Arames-é a Hármas Korona első ága!

Arames (Tomas Lukásek) így nyerte a 2023-as év Nemzeti Díját

A Nemzeti Díj napját minden lovi rajongó várja, hiszen egy kicsit helyükre kerülnek a dolgok, kiderül, hogy kikre lehet elsősorban számítani a korosztályos versenyeken. A választ megkaptuk úgy a Nemzeti Díjban, mint a kancák Hazafi Díjában, illetve az idősebb lovak is megmutatták a pillanatnyi erősorrendjüket a különböző távokon.

Ami a Nemzeti Díjat illeti, nos előzetesen a felvezetőnkben is írtam, nem egyértelmű, hogy ki is viheti haza a trófeát. Leginkább Amore Boyban (Georgiev) hittünk, főleg Georgiev miatt, hiszen a ló pozsonyi versenye nem alakult a legszerencsésebben, szakértők szerint lovasa, Laube sem oldotta meg jól akkor a feladatát. Szó mi szó, aztán most vasárnap jött Arames, aki nagyot futva nyert, nyergében Tomas Lukásekkel. A Jazy Teamé a dicsőség, nem először bizonyítva azt, hogy remekül vásárolnak külföldön csikót. A Zarak apaságú német import idei és egyben élete első futására nyert április 9-én, aztán most rátéve arra a formájára remek rohammal klasszikust húzott be. Mögötte ért be Carlos Ray (Mesetovics), akiről jegyezzük meg, hogy nem volt még idén verseny a lábában, tehát erre a formára tehet még rá, és az előző kettővel egyetemben az újfent 3. Amore Boyt is elvárhatjuk joggal majd a Derbybe. Úgy fest, a hosszabb távval egyiknek sem lesz gondja.

A kancák parallel futamát, a Hazafi Díjat Csinibaba (Mocsinka Vivien) tette zsebre, szó szerint, hiszen rendkívül meggyőzően lett első Respectationt (Georgiev) verve. Úgy hiszem vele is keresgélnek majd a Kék szalagért, nem is reménytelenül.

Csinibaba (Mocsinka Vivien, belül) is Derby aspiráns lehet a Hazafi Díj után

Ha valaki eddig olvasta a cikket, hiheti, hogy Georgiev csak ezüstözött. Nos, annyira nem, hogy sebtében összeszedett 3 győzelmet. Agreementtel a Bábolnai Díjat nyerte a Jazy Teamnek (micsoda szürke-fehér-rózsaszín nap, a dresszük színére utalva!), Lord Winterrel a Papp Sándor Emlékversenyben lett első, Vain Hope-pal pedig bizonyította, hogy újra felépíti a szürke kancát.

A Bábolnai Díjnál érdemes is megállni hiszen a 2. és 3. egyaránt Maronka Gábor idomítás lett, Berkshire Rebel (Sulas) és Adonis (Suták Csenge), mindketten igazolva, hogy klasszisok. Előbbi még hosszabbra, utóbbi talán egy árnyalattal rövidebbre még jobb lehet. Agreement meg így jó, ahogy van.

A Batthyány-Hunyady Díj az idősebb klasszisok napi mérföldes nagyversenye volt, amit a meglepően jól mozgó Voyager (ifj. Kozma István) nyert meg, bízunk benne, hogy tudja a ló tartani ezt a szintet folyamatosan.

A Batthyány-Hunyady Díj Voyager (ifj. Kozma István, belül) sikerével zárult

A Food Truck-napi varázslat a Ceglédberceli Gátversennyel indult, aminek attrakciója az volt, hogy Ribárszki mester 30 év után, 61 esztendősen újra ostort ragadott versenyben. Kisebb súlyproblémák (no nem a túlsúly, hanem a túl kevés (!) kiló okozott kisebb gondot, kellett az ólom) után vitézül helytállva lett 5.. Oké, 5 közül, de letette névjegyét, lesz ez jobb is neki és Barbarian Blue-nak egyaránt. Nyert Crix Crax (Bernáth Christopher), mert Ördög Alen elnézte a célt, pár lépéssel a cél előtt felállt Wallstreet Journey-n, így át tudott rajta szaladni. Oltári baki! Ám, ami az egyiknek bánat…

Ha már Ribárszki… Egyik ikerlánya, Sára is bemutatkozott, nem is akárhogyan: kengyelt veszítve is erős finissel rohant át Galiaspeed hátán Sprinteren (Morvei Eszter). Utána pihegett, elfáradt, na de egy ilyen bravúros lovaglás után ez akár még el is várható. Nagy talentumnak tűnik, egyben várjuk testvérének, Mirának is a debütjét.

Suták Csenge is beköszönt, méghozzá a nap legnagyobb meglepetését szolgáltatva Sugarbirddel. Több mint 1500-szoros volt a hármasbefutó osztaléka, pedig a mögötte célba érkező Easy Cash elképzelhető volt. Mondjuk a 3. Frangipáni sokkal kevésbé. Mindenesetre az új tulajdonból futó nyerő kanca úgy nyerte a Pettkó-Szandtner Tibor Emlékversenyt, hogy joggal feltételezhetjük, ezzel nem ürült ki a tára…

Így örült Suták Csenge Sugarbird sikerének

A szépemlékű, valóban mindenki által kedvelt, kedves és tehetséges lovas hölgy, Huszár Korinna előtt is fejet hajthattunk. Az emlékére futott versenyt – valószínűleg a Sors akarta így – egyik legközelebbi barátnője, Gönczi Rebeka nyerte meg Vendetta Bellel. Biztosan örült fent Korinna, hogy így alakult.

Összegezve a napot elmondható, hogy jól járt, aki élőben izgulta végig a futamokat. Az idő jó volt, kiválónak bizonyult a rendezés, egyetlen percnyi üresjárat nélkül, pergő ritmusú galopp napot tartottak.

A napról nagyon röviden összegezve, hogy nagy pozitívumként kell értékelnünk, hogy úgy fest, igen erős a hároméves évjárat, és már most akadnak reálisan esélyesnek tűnő lovak a Derbyre.

Negatívumként max annyit tudok felhozni, hogy a magam részéről csalódtam Gianpasquale Fois-ban, a vendéglovas – nekem úgy tűnt – finoman fogalmazva sem tett plusz kilókat Fézer Róbert idomítottjaira. De talán majd legközelebb…

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu