Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

6-7-1-2-3

Egyetlen versenynapon, hogy 2 futamban is ugyanaz a hármasbefutó sorrend forduljon elő, ritkaság. Ám az, hogy az első 5 helyezett hozza ezt, az már szinte misztikus, de mindenképpen meglepő. Márpedig most szombaton, június 10-én a 3. és a 4. futamban egyaránt 6-7-1-2-3 volt a befutási sorrend. Jelentősége nincs, de említésre mindenképpen méltó.

Duplázó csupán egy akadt, Márton Lajos, és ő is trénerként hozta a 2 győzelmet, ellenben 2-2 sikernek örülhetett 2 tenyésztő is, Kulik Ferenc, illetve Reischl Gábor. (Úgy fest, ez a 2-es is jellemezte a napot. Ilyen az, ha valaki rácsavarodik a számokra, nemdebár… 🙂 )

A főfutamot, a Lady Flame Díjat Como Tiago nyerte Fazekas Imrével, aki idomítja is ezt a csupaszív heréltet. Tulajdonosnője, Papp Vivien sokat áldozott lovára, de megérte. Élete 21. startjára 9. győzelmét hozta, több mint 4300000 forintot nyerve. Nagyon könnyen, 16,6-ban utasította maga mögé a startnál rontó Devotedet (Csordás E.) és Chip Chip Chipet (Kolozsi S.). A maradék 5 ló inkább ugrósiskolát mutatott be, diszkvalifikálták is őket. Az viszont lényeges, hogy Devoted bizonytalan indulása után káprázatosan jött fel, egyértelműen most ő a fő Derby-sansz.

Como Thiago (Fazekas Imre) nyerte a napi főfutamot

Márton Lajos mint írtam, trénerként 2-t nyert ezen a napon. Ebből ő hajtotta Erzsébet Királynőt, aki mögött Emeli Sandé AT (Z. Ozvar) és Despasito (Lakatos Cs.) értek a célbe. Erre találat nem született, a fordított sorrendre fizettek 1227-szeres pénzt hármasbefutóra.

Trénerkért Márton az utolsó futamban Trencsén (Kolozsi S.) sikerének örvendhetett, ugyanitt ő Be Happy-vel 4. lett. Acélos Fiú (Fazekas Andrea) lett itt a második, ergo eltaláltuk a befutót, és bár Bailandót is hype-oltuk, ő azonban csak a 7. lett. Minden nem lehet tökéletes… 🙂

Trencsén (Kolozsi Sándor) magabiztos volt

Említettem már a két tenyésztői sikert. Nos, az 1. futamban Édes K. (Kolozsi L.) végre elvesztette nyeretlenségét több mint másfél perccel javítva meg saját rekordját. Ez volt Kulik Feri bácsi első tenyésztői öröme ezen a napon, a második pedig a már említett Erzsébet királynős első helyezés.

Reischl Gábor, azaz az Aquadrome Kft. tenyészetéből pedig jött először Vakarcs RG nyerése. Itt emeljük ki, hogy Erdei Péter valóban nagyon érzi ezt a lovat, hiszen 3. közös sikerük volt. Ez a napi első 6-7-1-2-3-as sorrend volt.

Itt már ünnepel Erdei Péter Vakarcs RG kocsijában

Az ezt követő 4. futamban Cyrano RG (Dukai Tamás) is aquadromos lóként ünnepelhetett, mögötte Diana Gull (Fazekas Andrea) érkezett meg, csakúgy, mint a második 6-7-1-2-3-es sorrend.

A Light Lady Hendikepben csak 5 ló indult, a befutás pedig papírforma eredményt hozott. Can Tach Lux (M. Kovacsics) kivédte Vanderle (Komáromi Krisztina) támadásait.

A Brown Lady Hendikepben a 13 éves Reménység (Lakatos Á.) igazolta, hogy „öreg ló – nem vén ló”. Pedig kellett, hogy legyen benne fiatalos kraft, mert magához képest jó időt ment. Vezér (Wéber Zs.) kisebb meglepetésre lett ezüstös.

Összegezve a napot, szerencsére most semmilyen negatívumot nem lehet említeni, míg a pozitívumok sorában feltétlenül kiemelendő, hogy a leesett jelentős mennyiségű csapadék ellenére szinte tökéletes volt a pálya állapota, amit az időeredmények is jól jeleztek.

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu