Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Harmadszor is Bonaparte Boss!

Mármint az Őszi Kísérleti Versenyben. Mert ezen a szombaton Bonaparte Boss sport történelmet írt azzal, mondjuk úgy, nevéből kiindulva, stílszerűen, hogy: császárrá koronáztatott, mivel zsinórban 3. alkalommal is megnyerte ezt a futamot.

Gyakorlatilag mindenki a 2-szeres címvédő Bonaparte Boss (V. Mazsity) és Catania R. (id. M. Slavič) csatáját várta előzetesen az Őszi Kísérletiben (alap: 1960), és ez tulajdonképpen nem is lett másként. A finisre érkezvén előbbi ügető gőzmozdonyként indult meg, és nyert remek stílusban. Mögé Dolomit Boy (Fazekas I.) érkezett oda 2.-nak, míg a szintén elölre várt Catania R. a bronzot tudta megszerezni. A nyerő idő 16,3, ami versenyrekordot hozott. Bonaparte Boss élete 16. sikerét aratta, melyekből 3-at is ebben a versenyben szerzett, azaz fantasztikus teljesítményt tudhat magáénak a Hico istálló egyik kedvence. A futam krónikájához tartozik, hogy Eternity Bar (Varga S.) az első kanyar elején elvitte Devoted (Csordéás E.) lábát. Sportszerűtlen volt, nem is kérdés, éppen ezért hajtóját 6 napra tiltották el. Mondjuk ez a Devoted csapatot nem hiszem, hogy vigasztalja, Derby-nyerő lovuk nem volt rossz sansz. Nagy kár ezért a momentumért!

Bonaparte Boss (Veljko Mazsity) küzdött egy kicsit, de azért biztosan nyerte az Őszi Kísérleti Versenyt

A nyitó futamban, a Nyeretlen Kétévesek Versenyében (1800 m.) Freya T Boko (Fazekas I.) végig vezetve nyert. Élete első futásakor ugrott, most azonban jelezte, hogy jó kis ló. Mögé Fárosz (Angyal A.) érkezett, a 3. pedig Fatiqué de je t’aime (Varga S.) lett, így kialakult a Sose halunk meg c. szenzációs film mottóvá érett befutási sorrendje, a 2-9-11! Az már csak extra hab a tortán, hogy abban is volt egy Fárosz, de az ott csak a 3. helyre kocogott be.

Az Amatőrverseny Hendikepben (1900 m.) Despasito kocsijában Mészáros Patrik utcahosszt vert a többiekre, megszerezve ezzel élete 2. győzelmét. Végig jól és okosan pozícionálta lovát. (Mondjuk a keze az ostorral kicsit sokat járt el, de a 4 nap eltiltásból valószínűleg tanulni fog.) Mögé Unique (Rapcsó B.) és Count Basie AT (Tänczer T.) érkeztek, utóbbi úgy, hogy a verseny elején bizonytalankodott egy kicsit.

Éden Evo (Lakatos Cs.) még nagyobb előnnyel húzta be a Poetica Saf Díjat (1900 m.). Mögé a két galoppját korrigáló Csodabogyó érkezett oda, őt pedig Eurydice (Juhász B.) követte. Edoardo Ama (M. Kovačevič) elugrotta sanszát.

A Bob Do It Hendikepben (1900 m.) Zóna (Csordás E.) bizonyította, hogy ő afféle leírhatatlan kanca, 8 évesen is megverte az erős mezőnyt. Villám Ville-re (G. Zolnaji) felhívta honlapunkon a figyelmet Suták Csenge, jó ezüstös is lett Balerina R (Balogh Bernadett) előtt.

A Time To Say Goodbye Hendikepben (1800 m.) Bombay (Nagy F. II.) sokáig csak utazott, aztán a 3. spúrt is felvállalva nyert. Mögötte Une Dame (Bordács L.), Australien Gold (Vezér Emese) és Utódló (Tänczer T.) nagyot csatáztak, és végül ebben a sorrendben érkeztek be.

Egy ló, Drina TIM (Búrány A.) fordult csupán 20 méteres hátrányból a Simb Illusion Díjban (Alap: 1960 m.), de így is nyerni tudott, méghozzá zsinórban 4.-szer, idén pedig 6. alkalommal. Euzébió (Komáromi Krisztina) és Daniyyel (Csordás E.) követték a célban.

A Segédhajtó Kupa 5. futamát (1800 m.) Berill Lady gyűjtötte be ifj. Turbucz Sándorral, de igazán a 2. helyezett Fejszés Kitti örülhetett Celerina Boss-szal, mert ezzel a 9 ponttal átvette a vezetést a sorozatban. A 3. Winner Boy (ifj. Veres L.) lett, míg Saya Best CD (Kárai J.) csalódást keltően futott.

A Veronica Fling Díjban (alap: 1960 m.) az iramcsináló Casino Royal (Angyal A.) végül a dobogón, annak legalsóbb fokán tudott ragadni, de képtelen volt mit tenni Palace Bo (Fazekas I.) gyilkos rohamával. Ezzel húzta magával Bobby Fischert (Juhász B.), aki ezüstöt tudott ezzel lenni.

A napot záró Adriana Asti Hendikepben (alap: 1960 m.) hárman fordultak élről, és az első három helyen is ők osztozkodtak. Győzött Breeze Up (Kolozsi L.), őt Bulibáró (Kolozsi J.) követte – ez tehát egy házi befutó volt -, a 3. helyre pedig Airline (ifj. Veres L.) ért oda.

Ezen a napon Fazekas Imre hajtóként (Freya T. Boko és Palace Bo) és idomárként (Freya T. Boko és Drina TIM) is duplázott.

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu