Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

4 duplázó ezen a vasárnapon

A megszokott nyári pauzát követő első vasárnap 4 duplázónak – 2 zsokénak és 2 trénernek – tapsolhattunk elsősorban. Ezen túlmenően tulajdonképpen egy csendes napon vagyunk túl, de ne felejtsük, hogy a következő vasárnap már a Kisbér Díj, a Kozma Ferenc Emlékverseny és a Kanca Díj alkotják majd a program magját.

Suták Csenge, Ördög Alen, Maronka Gábor és Zala Csaba voltak a duplázóink, és mind a 4-en joggal lehetnek büszkék magukra.

Az illemet, no és az időrendi sorrendet betartva Suták Csengével kell nyitni a sort, hiszen ő rögtön, már az első futamban, a Kezdő Lovak Versenyében (1100 m., IV. kat., gyep) beköszönt Kasey-vel, aki hűségesen és főleg gyorsan szedte lábait, a finisben egyértelműen a hatalmas termetű Governor (J. Línek) fölébe kerekedve. A nyerő kanca sprinteken a látott stílus alapján egyértelműen ott lehet a korosztályos nagyversenyekben.

Kasey (Suták Csenge) sokat ígérő csikó

Csenge második sikerére a 7. futamban, a Slingsby Hendikepben (1600 m., V/b., szintetikus) került sor, ahol elképesztően ügyesen találta meg a rést Poker Loverrel az élen küzdő Samilla (Kocka Á.) és a nagy momentummal futó, később 3. Pensylvania (Ördög A.) között, és győzött, idén immár 12. alkalommal, ami azt jelenti, hogy mindössze 1 győzelemre áll élete 200. sikerétől, 2-re pedig 200. Kincsem parki elsőségétől – első hölgylovasként az országban!

Ördög Alen bő félórán belül duplázott, ami Zala Csaba idomárnak is kettőzést jelentett, hiszen a nyerő lovakat ő készítette fel. A nap főfutamában, a Kincsem trénerének, Hesp Róbertnek emléket állító futamban (1600 m., Elit kat., gyep) a rég nem látott Delikát söpört le mindenkit. Amilyen erősen futott, nos, a látottak alapján akár bőven be is pótolhatja a ló az első félévben elmaradtakat. Mögötte Cenzor (Suták Cs.) érkezett be 2.-nak a 3. pedig London (S. Georgiev) lett. Surprise of Easterrel valami tutira nem kerek, összesen 8 hosszra volt a nyerőtől. Várjuk következő futását a szimpatikus ménnek.

Delikát (Ördög Alen) idei első futására nyerni tudott

Az Ördög – Zala tandemnek a következő sikere Remekkel jött össze a Nyeretlenek Versenyében (1600 m., V. kat., szintetikus). A fiatal lovas nagyon jó ritmusban hozta lovát a finisben, míg Tempó (J. Línek) hátulról rohanva hajrázta le az elején megszaladt Alan Catchert (ifj. Kozma I.). Ami sajnálatos, hogy 3 lejelentéssel szűkült a mezőny 5 tagúra. 

Maronka Gábor tréneri duplájának első felét a Papp István II. Emlékverseny Hendikepben (1400 m., I.o., gyep) Orhan (Mocsinka Vivien) szolgáltatta. A DIORA istálló 4 évese végre megmutatta képességét, amire azért vártunk már egy ideje. Mögötte totális papírforma: Catch Me (ifj. Fejes L.) és Szokatlan (Ördög A.).

Orhan (Mocsinka Vivien) régóta adós volt egy jó futással

Másik győzelmét Maronka a zárófutamban, a Gödi Hendikep (IV.o., gyep) 2000 méterén könyvelhette el Baron Black (Kolumbán Ö.) révén. A nap legnagyobb mezőnyű versenyében Orfheus (M. Mahdi) sorozatban 5-ször lett helyezett, most éppen 2., míg Liberty of Devil (Kun F.) közel volt hozzá és lett így 3. Itonda győzelmét követően csalódást okozott, Keeness-re és Space Opportunityre pedig legközelebb számíthatunk. Mr. Croissant most sem állt be a gépbe, sőt még elszaladt még a környékéről is. Kár érte, mert jó képességű telivérnek tűnik.

A Lepsényi Hendikepben (1300 m., III.o., szintetikus) Canizares (Kelemen Z.) megmutatta, hogyha kiemelt versenyben még nem is, de hendikepekben mindenképpen számolhatunk vele. Itt Admirable Louvre lett a 2., megmutatva. hogy nagyon szeret Suták Csengével futni, a bronzos pedig Reve de Picasso (J. Línek) lett. Circassian Circle-nek talán a táv volt rövid?

Az utánpótlás lovasok sorozata, a Németh Ferenc Emlékkupa a 3. állomásához érkezett. 1400-ra mentek az V. osztályú verseny indulói, szintetikusra. Kovács Réka rendkívül profin és éretten tartotta végig a falon Arabikát, és ennek (is) köszönhetően 4 hosszal verte Berenice-t (Ribárszki Sára) és Quannah-ot (Török Anna).

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu