Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Gyöngyi és Géza nap a galoppon

Merthogy ez a nap róluk szólt, Molnár Gyöngyi trénerasszonyról, aki 3 futam tiszteletdíjait is hazavihette, és Gézáról, a hároméves ménről, aki a Nemzeti Díjat nyerte meg újsütetű gazdáinak.  A címbe illett volna egy Albertót is odabiggyeszteni a régió egyik legjobb lovasa, Sanna miatt, de egyfelől az olaszok nem tartanak névnapot, másfelől a cím is túl hosszú lett volna. Pedig őszintén szólva megérdemelte volna, hiszen ő lovagolta Molnár Gyöngyi három nyerőjét. De nézzük, mit is hozott ez a nap?

Először is egy Szerencsejáték Zrt. – Nemzeti Díjat, amelyben már előzetesen is jó sansz volt az ügetősök (Turbucz Sándor és Rutkai József) által frissen vásárolt Géza, aki a befutóban kilőtt és Stanislav Georgiev remek lovaglásával 2 hosszas nyerőként mázsálhatott vissza. Sioux Nation pej fia kétséget nem hagyott afelől, hogy a hosszabb táv sem okozhat majd neki gondot a későbbiekben, ergo lehet, hogy az idei Derby-nyerőt láthattuk ezen a napon futni. Csontos Pál, a trénere, joggal bizakodhat. Mögötte Short Circuit (Kun F.) végzett, akiről Szuna Szabolcs mondta el a verseny előtt, hogy egyedül attól tart, kibírja-e az 1600-at lova. Nos, ezzel nem volt gond, és jó 2. lett. A 3. hely Mágnás Öcsinek (A. Sanna) jutott, aki könnyen lehet, hogy szintén mérföldig áll majd csak, bár azért lehet, hogy trénere kipróbálja majd még hosszabbra is. Mindenesetre nem úgy tűnt, hogy e fölött egy lépést se bírna menni, sőt… Mögé az idei első futására magát szépen odatevő tréningtárs, Dark Blue Sky (ifj. Kozma I.) érkezett. Exact (D. Perovic) nagy sansz volt, de kellemetlen versenyt ment Timur (Ördög A.) „jóvoltából”, aki szépen passzírozgatta ellenfelét. Poseidon (Suták Csenge) várakozás alatti futására az lehetett a magyarázat, hogy végig a mezőnyben haladt, valószínűleg ezt nem szereti.

Géza (Stanislav Georgiev) meggyőzte új tulajdonosait, hogy jó lóra tette. A Nemzeti Díj a könnyű zsákmánya lett

Már a bevezetőben szerepelt Molnár Gyöngyi és Alberto Sanna neve. Nem véletlenül. Parádés mesterhármast szereztek, hiszen a Batthyány-Hunyady Díj, a Bábolnai Díj és a Pap Sándor Emlékverseny első része is a közös zsákmányuk lett.

Sorozatuk a Kincsem+ – Bábolnai Díj (2200 m.) megnyerésével kezdődött, amelyet pályarekordban (2,12,7) abszolváltak Major Factorral. 1 hosszt vertek a 2. helyezett, klasszis Agreementre (S. Georgiv), 4-et pedig a képzeletbeli bronzos, Csehországból érkező Whirl Wind Girlre (M. Srnec). Galileo 5 éves fia mindig jól ment erre a távra, de Sanna valószínűleg tett is hozzá.

Major Factor (Alberto Sanna) győzött a Bábolnai Díjban

A Kincsem+ Tuti – Batthyány – Hunyady Díj mérföldjét is a Molnár Gyöngyi – Alberto Sanna duó húzta be a jelenleg talán legjobb mérföldes lovunkkal, Luis Fernandóval. Pillanatnyi kétséget sem hagyott, hogy Amore Boy (S. Georgiev) előtt végezzen, bár utóbbinak szerintem talán a táv is rövid volt, illetve ne feledjük, hogy idén ez csak az első versenye volt. Il Ministro (D. Perovic) végzett 3.-ként. Light Blue Sky (Koricsánszky Virág) ebben a mezőnyben is jól ment. Talán Rémkirály (J. Parigál) volt az, aki az (idomári) elvárásokat kicsit alulmúlta.

Luis Fenando (Alberto Sanna) kisebb küzdelmet követően nyerte a Batthyány-Hunyady Díjat

A mesterhármast a kettéosztott Papp Sándor Emlékverseny (2000 m.) erősebb részében aratták Gyöngyiék. Régen várta már a tulajdonos, Balogh Levente, hogy Flying Aquangel tényleg angyalszárnyakat kapjon és győzzön, ami most, élete 4., idei 2. startjára sikerült végre. Ráadásul a Derby-aspiránsok között számontartott Nabilovot (Kun F.) verte, aki folyamatosan támadott, de látszott, hogy nincs esélye a győzelemre. Talán az is dönthetett a sorrendről, hogy a nyerőn Senna ült… Melarris (S. Georgiev) dobogója kisebb meglepetés.

Ha már Papp Sándor Emlékverseny, nézzük a II. részét: ezt Lady Lilibetrage (Mocsinka Vivien) nyerte meg Hermion (Kelemen Z.) előtt. Romarris (Gönczi Rebeka) lett a 3., azaz ez a futam meglepetéssel nem szolgált.

A napot egy ugróverseny, a Tippmix – Ceglédberceli Gátverseny (3200 m.) nyitotta, amiben Subacio (Homoki N.) hatalmas, 14 hosszas különbséggel nyert a szakági újonc, de síkon a legjobbak közé tartozó Avoiding Water (Kolumbán Ö.) ellen, akit még Damast (Ördög A.) is szorongatott. A jelekből nyugodtan következtethetünk arra, hogy ismét van egy remek ugrólova a hazai versenyzésnek.

A klasszis sprinter, Vain Hope (S. Georgiev) megmutatta, hogy 7 évesen sem kopott meg a tudása, mert a Kőbányai Díj – Csekonics József Emlékverseny egyenespályás 1200 méterén megverte a formában lévő Surprise of Eastert (ifj. Kozma I.). Muskater Three japán-német zsokéjával, Shuicsi Teracsival futott oda 3.-nak. Vain Hope nem öregszik, jól ment szélárnyékban, aztán amikor lovasa kivette, szinte elszállt, jóllehet, a második helyezett Surprise of Easter is megmutatta, hogy egyenesre még tovább javulhat.

A szépreményű, ám tragikus balesetben sajnos ifjan elhunyt Huszár Korinnára emlékeztünk egy 2000 méteres IV. osztályú futammal, amelyben Lakhan (ifj. Kozma I.) végtelen könnyedséggel, illetlenül nagy fölénnyel, 12 hosszal ért haza a formát futó Poker Lover (Suták Csenge) és a placcával komoly meglepetést okozó Alibi (Szalai Mónika) előtt. Soltész mester valószínűleg nem örül annak, hogy vendéglovasa legalább két osztállyal becsókoltatta a lovát, ugyanakkor valószínűleg elbeszélget a ló előző lovasaival, hogy miért nem ment velük legalább ehhez hasonlóan Lakhan?

Az utánpótlás lovasok éves versenysorozata, a Németh Ferenc Emlékkupa is kezdetét vette és Jeles Anna lovagolta benne haza Flower of Paradise-t, még egy kiló túlsúllyal is.  Mögé White Mare’s Son (Elbert Zita) és Aduász (Csörgő Lilien) érkeztek. Soul of Phoenixtől (Fülöp Zita) első futása alapján sokkal többet vártunk, igaz, akkor a champion zsoké ülte.

Akárcsak a fentebbi Németh Ferenc Emlékkupa futamot, úgy a Magyar Posta – Pettkó Szandtner Tibor Emlékverseny Hendikepet (1400 m., III.o.) Suták János idomítottja nyerte. A 6 éves Sugarbird (J. Parigál) könnyedén hárította Botaniste (Suták Csenge) támadást, és igen simán hazaért. Easy Sea (D. Perovic) erős fizikumú lovassal javított és 3. lett Aprópénz (Májer Cintia) és Shadow of Night (Gulyás Sz.) előtt.

Mindent összegezve elmondható, hogy egy monstre versenynapot láthattunk, parádés futamokkal és olyan telivérekkel (a teljesség igénye nélkül: Géza, Short Circuit, Mágnás Miska, Flying Aquangel, Nabilov), akik már jelzik: jelentős szereplői lehetnek akár a régiós nagyversenyeknek is.

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu