Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Szenttamás beindult

A vasárnapi „lovas-legendák napján” – hiszen a 20. század egykor meghatározó hazai zsokéi adták a futamok elnevezését – 3 komoly duplázás kívánkozik az élre: Szenttamás futtatóként, Szuna Szabolcs és Farkas Levente idomárokként, Kun Ferenc és Benkő Ádám pedig lovasokként tettek zsebre 2-2 sikert.

Ha sorrendben haladunk, akkor a Farkas Levente – Benkő Ádám duónak indult legjobban ez a vasárnap, hiszen először Shadow of Nighttal a Nyeretlen Kétévesek Versenyét (IV. kat, 1100 méter, gyep) nyerték meg, majd félórával később a Bonta Ferenc Emlékverseny Hendikepben (V.o, 1100 méter, szint.) diadalmaskodtak, Sprinterrel. Előbbi versenyben, ahogyan azt vártuk is, a futott lovak végeztek elől, hiszen a 2. Easy Sea (Suták Csenge) lett. A 3. helyre beérkező Udvarhölgy (Pap Gabriella) jól mutatkozott be, hosszabbra még jobb lesz. Utóbbi futamban pedig Sprinterrel nyertek Farkas Leventéék, előzetesünkben fel is vettettük annak a lehetőségét, hogy javíthatja múltkori futását a ló. Nos, megtette! Kacharot (Kelemen Z.) meg újfent jelezte, hogy igazán peches, mert hiába küzd, mindig akad valaki, aki megveri, ha éppen nem mondjuk valamilyen technikai problémával küzd. Szimpatikus ló, szurkolunk neki, hogy elbúcsúzzon végre nyeretlenségétől. Orfheus (S. Georgiev) meg ha megtanulna jól eljönni a géptől, gyorsabban kapna lábra, akár kategóriákat is jöhetne előre. Így messziről zárkozva csak 3. tudott lenni.

Sprinter sikere a napi 2. sikerét jelentette Benkő Ádám lovasnak, és Farkas Levente idomárnak

Az első szenttamási siker a Schejbal József Emlékverseny Hendikepben IV.o., 1400m, szint.) jött el, a saját tenyésztésű Keszkenő (Kun F.) révén. Acer (Fézer Ramóna) a 2., Al Zaker a 3. Megjegyezném, hogy Éles Virággal nagyon jól ment a győztes telivér. Itt nekem Galiaspeed (ifj. Kozma I.) volt az egyértelmű csalódás, azt hittem 2 sikere után tovább fog javulni. Nem tette…

Keszkenő (Kun Ferenc) a Szenttamási istálló első sikerét szállította

Szokatlan (Ördög A.) véget vetett idei nyeretlenségének (Keszthelyi István Emlékverseny Hp., II.o., 1400 m., gyep), meggyőző, hogy Hajnalmadárt (Koricsánszky Virág) ilyen stílusosan maga mögé utasította. Heebie Jeebies (Kelemen Z.) a világ végéről jött fel 3.-nak, Úgy tűnik, ezen a napon Georgievnek a nehezen lábra kapó lovak jutottak, Pocomio is csak vánszorgott az első 100 méterén.

A mérföldes Gutai János Emlékversenyben (IV. kat, gyep) vártuk hogy a Farkas Levente – Benkő Ádám csapat triplázik és nyer Miley Irish, de nekik itt csak a 4. hely jutott. Expect No Mercy (Kelemen Z.) igazolta, hogy erős lovas kell rá, így behúzta a futamot a Májer Cintiával is jól futó Sugarbird és a favorit Fille de Fusee (Suták Csenge) előtt. Ritka szép verseny volt, az első 4 célfotóban az első helyért. Gratulálunk!

4-en a célfotóban! A külső Expect No Mercy (Kelemen Zénó) nyert végül

A Németh Ferenc Emlékkupa soros állomásán (V/ b., 1600m., szint.), azaz annak idei 2. megmérettetésén Ribárszki Sára igazolta tehetségét, és az édesanyja, azaz Molnár Orsolya tréningjéből futó Berenice-szel szép győzelmet aratott. A dobogón Benes Flóra és Kovács Réka végeztek Chocito STS-sel és Poker Loverrel.

A napi főversenyben, a Janek Géza Emlékversenyben (Elit kat., 1900 m., szint.) 5 sprinter mérte össze erejét, és Molnár Gyöngyi trenírozottja, Carlos Ray (ifj. Kozma István) igazolta, hogy a pálya legjobb rövid távú lovai között van a helye, mivel nagyon könnyen intézte el a mezőnyt. Xinonima (Ördög A.) és Rémkirály (Suták Csenge) végeztek a placcokon, míg Aleidis (Mocsinka Vivien) 4. lett, igencsak lemaradva.

Ilyen könnyen nyert Carlos Ray a Janek Géza Emlékversenyben. Igazi klasszis!

A napot egy nyeretlenek versenye zárta (V. kat.,1900 m., szint.) és ez hozta el a 2. szenttamási elsőséget: The Little T. (Kun F.) nem adott fogást magán az őt végig pressziónáló Címerrel szemben (Gönczi Rebeka), míg Akatchi (Kelemen Z.) igazolta, hogy a Jazy Team importjai nem lehetnek gyenge lovak. Valdenzar (S. Georgiev) nagyon rosszul futott. Lehet, hogy tényleg csak ennyit tud? Úgy fest, el kell fogadnia ezt a menedzsmentjének is, és nekünk is…

Mindent összegezve remek versenyeket láttunk, a Gutai János Emlékverseny végküzdelme például rendkívül emlékezetesre sikeredett, no és örülnünk kell, hiszen végre Szenttamás magára talált. Szüksége van rájuk a magyar galoppsportnak.

Negatívum, hogy egy lejeentéssel csak 5 csikó indult a június közepi versenyben, és közülük is csak 3 volt debütáns. Hiába, kevés a ló…

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu