Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Szenttamási nap

Kisütött a nap, így igazán késő tavaszias időjárási körülmények között rendezhették meg a vasárnapi galoppversenyeket. Középpontban a Szenttamási Díj állt, a keretprogram pedig mind-mind a szép múltú ménesre emlékeztetett. Reméljük lesz még felvirágzásuk, egyelőre örülhetünk, hogy nem szűnt meg a tenyésztés és a futtatási kedv arrafelé. Komoly sanszuk nem volt, reméljük mihamarabb lesz, méghozzá olyan, aki a Szenttamási Díjban is résztvevő lehet.

A napot összegezve: semmi különleges. Rögtön a nyitófutamban érvényesült, hogy a megérzésünk helyes lehetett: Gianpasquale Fois, olasz vendéglovas nem lehetett élete formájában a múlt heti versenynapon, az általa lovagolt Fézer lovakban sok-sok kiló benne maradt. A tréner lányával előtte hasítottak, és most, hogy Suták Csenge került Ultra Pont nyergébe, rögtön jött a nyerés. (Az utolsó futamban a zsokéhölgy Wind Princess-szel is korrigálta az olaszt, mely ló így élete legjobbját produkálta 3. helyével, míg ugyanebben a hendikepben Bergspitzén Fézer Ramona ült, amely telivér úgyszintén javította a Fois-val rosszul sikeredett versenyét.) Van ilyen. Anélkül, hogy szegény olaszt a földbe tipornám, lényeges leszögezni, hogy kimondottan jó zsoké, de rossz napja még Dettorinak is lehet… Amúgy ebben a III. osztályú hendikepben Wolf of Wallstreet (Georgiev) futása okozott komoly csalódást, London (Takács Eszter Cseperke) jó szereplése, egy 2. hely, viszont kellemes meglepetés.

Ultra Pont (Suták Csenge) javított

A 2. futamban Galiaspeed (ifj. Kozma István) nyerését bejósoltuk, bár Kacharot-val (Línek) gondoltuk, hogy csatázni fog a győzelemért. Nem csatázott senkivel, könnyen nyert, és kettejük közé még Solar (Éles Virág) is beékelődött.

Línek Imposing Pannal vigasztalódott, bár a küzdelem hevében szépen lezárt a favorit Power Pass-nak (Gönczi Rebeka), aki tuti nem köszönte meg ezt a haditettet. Az egy másik kérdés, hogy így is bronzos lett, és valószínűleg nem ezen múlt a sikere. Ebben a futamban nagy bizalommal indult az újonc Valdenzar (Georgiev), de a startja nagyon rosszul sikerült, aztán onnantól kezdve afféle minden mindegy alaapon lett lovagolva. Szerintem legközelebb érdemes lesz rá fogadni, jó starttal nem tudjuk, mire képes.

Az 1600-as V/b-s hendikepben sejtettük, hogy King’s Pride (Kolumbán) akár nyerhet is – ez bejött -, csakúgy, mint az, hogy Safranek is jól fut majd mostani lovasával. Mindenesetre a ló fel lett rázva, az biztos…

Felicita „Kiskozmával” pedig a Gyolai Racing versenyistállónak hozott végre idén örömöt, így a fekete-arany színek képviselői boldogok lehettek. Voltak is, ez jól látszott a győztesek körében, hiszen Felicita Girl méltó ünneplésben részesült.  Ugyanitt Best Heart (Georgiev) elvesztette idei veretlenségét, 3. lett, míg Hajnalmadár (Línek) korrigált. Cenzor (Suták Csenge) ezen a napon nagyon matt volt.

Felicita Girl (ifj. Kozma István) a Gyolai Racingnek okoztt nagy örömöt

Dame Shelby kijelenthető, hogy az V. kategóriás díjversenyek királynője! Éles Virág, illetve a menedzsment okosan használják ki a kiírásbeli hiányosságot, és 6. sikerét jegyeztetik itt a klasszisközeli telivérnek. Ha ez így megy tovább, szerintem a 25.-nek is tapsolhatunk majd… A lényeg: jól csinálják Dame Shelbyvel, Csontos Pál trénert semmilyen kritika nem érheti, él a szabályok adta lehetőséggel.

A nap főfutamában a rendkívül eredményes trénerasszony, Molnár Gyöngyi örülhetett, hiszen lovát, Carlos Ray-t újra rövidebb távra vette és kiderült, hogy a ló igazán klasszis közeli. Ifj. Kozma Istvánnal kivédte Rémkirály (Suták Csenge) erős attakját és nyakhosszal győzött. Carlos Ray nagy ígéret! Voyager (Havlik) rosszul futott és ez több kérdést is felvet a laikusokban. Mi történt a Batthyány megnyerése óta az 5 évessel 2 hét alatt? A 200 méter mínusz ennyit számított? A lovas csere? Kozma lovagolta a Batthyány-ban, de most nem őt választotta, pedig trénerétől ez a ló ment. Ki tudja? Amúgy ugyanitt Airburst (Benedek) gyengébb futása is meglepett.

Carlos Ray (ifj. Kozma István) klasszisához egyre kevésbé fér kétség

A zárófutam 1600 méterén nyert Visiana Bernáth Christopherrel, Farkas Leventééknek szerezve boldogságot. Szép nyerés volt. Itt Keszkenő (Kun Ferenc) 2. helyével Szenttamás becsületét megvédte díjuk napján, és azért azt, hogy mindent igyekeztek megtenni jól jelzi, hogy Frangipánival – szintén Kun Ferenccel – egy 3. helyet is begyűjtöttek a Dame Shelby-s versenyben.

Pozitívuma a napnak, hogy ifj. Kozma István remek lovaglásokat mutat be, ezen a napon is mesterhármast szerzett, melyhez őszintén gratulálunk! Őrzi ragyogó formáját!

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu