Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Bobby Fischer mattolta a mezőnyt

A szombati versenynapon elsősorban a Juhász Balázs team örülhetett, hiszen 3 győzelemmel örvendeztették meg lovai az idomárt, illetve a Hico istálló sem nagyon lehetett szomorú, hiszen Veljko Mazsity 2-szer fordult vissza nyerőként. Amúgy a papírfoma nem állt ezen a napon egyik futamban sem fejre, ergo a favoritokat játszók örülhettek elsősorban.

Ami Juhász Balázst illeti, nem lehet önző ember, hiszen nemcsak ő hajtott istállójából nyerőt, hanem Fazekas Andreának és Farkas Györgynek is olyan ügetőt biztosított, akikkel lehetett éppenséggel nyerni, versenyzői pedig éltek a lehetőséggel.

Bobby Fischer kocsijában maga a mester ült, és gyakorlatilag nem pusztán újságírói hatásvadászat az, ami a címben szerepel, azaz, hogy mattolta a mezőnyt. A klasszissal rögvest az élre vágott, és 13,7-es (!!!) időben szanaszét szórta a többieket. A 2. helyezett Bűbájosra (Komáromi Krisztina) 40 métert vert, azaz a ló joggal van nevezve a hétvégi Hippodrom és Lovarda Sprinter Kupára. Ekkora formával feltétlenül küzdhet akár a győzelemért is, míg – hiszen erre is nevezve van – a Dr. Vecseklőy József Emlékversenyben akár favoritként is indulhat. Remek ügető, remekül felkészítve, jogosan jár a gratuláció Juhász Balázsnak!

Bobby Fischer és Juhász Balázs klasszis párost alkotnak

Fazekas Andrea Acélos Fiúval nyert az egyik fordulóstartos versenyben, komoly csatában verve Szilvást (Komáromi Krisztina). Itt a 3. helyért két Csordás Emil idomítás csatázott, végül a trénerrel futó Anybody legyűrte Adamo Flinget (Vezér Emese).

Juhász 3. idomári sikerét Carina Flingnek és Farkas Györgynek köszönhette. Utóbbinak mindenképpen, mert remek finishajtása vezetett egy rövid fejhosszas sikerhez, amivel megelőzte Álom Szépét a rutinos Nagyváry Andreával.

Farkas György remek finishajtásával győzött Carina Fling (kívül)

Mazsity először Daytona Spavval köszönt be (a ló 2 futás – 2 győzelem mérleggel bír), majd félóra elteltével Ezüstfiúval is diadalmaskodott. Utóbbiról szójátékával jól írta heti „tippszterünk”, Suták Csenge, hogy Ezüstfiú bemutatkozásakor bronzos volt, és most az aranyéremért küzdhet😊. Nem mellesleg Mazsity annak is örülhet, hogy a Bobby Fischer által megnyert futamban Davide Flinggel 3. lett, ami mutatja, hogy az a lova is reményekre adhat okot.

Az első futamot Eposz (Hajnal T.) húzta be, mely talán a nap meglepetése volt. Igaz, persze milyen meglepetés az, hogy a 4. tipp nyer? Nos, ezen a papírnapon ez az volt…

Fejszés Kitti megmutatta, hogy Anna nemcsak placcokat tud, hanem bizony képes nyerni is. Ezt tavaly 3-szor tette meg, idén viszont most először. Reméljük lesz még több is.

Devoted (Csordás E.) nagyot menve zsebelte be a Virágos Díjat, és ezzel tulajdonképpen jelen állapot szerint bőven dédelgethet Derby álmokat. A jó In Love Danovert (megint egy Juhász Balázs ló!) és Creatine-t (Hajnal Tibor) előzte meg.

Lakatos Árpád nemrég reaktiválta magát, szerencsére újfent látjuk hajtani, és Winoc SB-vel győzött is, csakúgy mint április 15-én. Csípkedd Magad! (Tanczer Tamás) nevéhez méltón igyekezett, de ez csak egy 2. helyhez volt elég.

Egyszerű kis versenynap volt, a kockázatot kevéssé vállaló favorit játékosok örülhettek leginkább, de jó egy ilyen nap is.

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu