Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Bonaparte Boss megvédte címét

A Ménesek Díjnak tavalyi győztese, Bonaparte Boss idén sem engedte át másnak ezt a rangos trófeát és győzött a hosszú távú klassikus versenyben. Hajtója, Veljko Mazsity a versenynapon is duplázott, csakúgy, mint Csordás Emil.

A Ménesek Díjában (alaptáv 3160 m.) az élről egyedül startolt Éjjeli Hölgy amíg bírta, vezetett, de a finisben megjelent Bonaparte Boss (V. Mazsity), és ellentmondást nem tűrően lerohanta a háromévest. Catania R. (id. Marko Slavić) óvatosan jött el a starttól, és 3.-nak ért fel. Dolomit Boy (Horváth Gy.) a startnál hibázott, míg Casino Royale (Angyal A.) ma nem sok vizet zavart. A nyerő herélt pompás esztendőt tudhat maga magött, hiszen 10 futásából 5-ször lett első, 5-ször pedig pénzért futott, valamivel több, mint 6 és fél millió forintot keresett. Remek teljesítmény!

Bonaparte Boss (Veljko Mazsity) tavaly után idén is megnyerte a Ménesek Díját

A nap első futamát, a Gergely Imre Emlékversenyt (1800 m.) a befutóban támadó Eccelenza (Fazekas I.) húzta be, verve Enterprise-t (Weber Zs.), míg a 3. Kall Me Queen (Kolozsi L.) lett. Elisabeth Boss (V. Mazsity) élete 2. startját is galoppal fejezte be, de az utolsó kanyarig jól tartotta magát.

A Nyeretlen Kétévesek Versenye (1800 m.) az ezzel a futással debütáló Fermina Daza (Angyal A.) zsákmányává vált. Fair Lady (id. Marko Slavić) a 2., Zaira LV (Kolozsi L.) a 3. helyre futott oda. Flinga VT (T. Varga) sokáig jó tempóban vezetett, de aztán nagyon összeroppant.

Szilvás (Nagy F. II.) 400-al a vége előtt élre állt a Laky Ferenc Emlékverseny Hendikepben (1800 m.) és magabiztosan végzett az élen. Mögé Velocity (Kolozsi L.) és Vitya (Lakatos Á.) jöttek be. Universal Boy (Kolozsi S.) lendülettel, igaz nagyon kívül fordulva érkezett az utolsó kanyarba, ám ez felőrölte.

Daytona Spav (V. Mazsity) leghátulról fordulva is győzni tudott a Mandich László Emlékversenyben (alaptáv: 1960 m.). Kokomo Harley (Hegedűs T.) biztos ezüstös lett, mögé El Valle Sagrado (Budai A.) futott oda. Eden CD (Erdei P.) matt volt, Davide Fling (Csordás E.) vendéghajtójával az indításnál ugrott.

A szintén fordulóstartos Török László Emlékversenyben (alap: 1960 m.) kisebb hibával kezdett az egykori klasszis, Reckless (B. Skenderović), de folyamatosan felfejlődve megnyerte élete első Kincsem parki versenyét. A hűséges Zlatan LIW (Lakatos Á.) jó 2.-ként végzett, Villám Ville (G. Zolnaji) pedig 3..

Reckless (B. Skenderovic) végre elvesztette Kincsem parki nyeretlenségét

Szoros befutást hozott a Laufer Imre Emlékverseny 1800 métere, és ebből Danny DeVito (Gyolai Z.) jött ki a legjobban. Ami érdekesség, hogy a kiváló amatőr szezont produkáló Gyolai Zoltán csupán első idei profik közötti győzelmét szerezte ezzel a sikerrel 2023-ban. Ékszer K (Kolozsi L.) és Dulcinea del Toboso (Tänczer T.) léphettek még átvitt értelemben dobogóra. A jó sanszú Elton John AT (B. Skenderovic) rögtön a start után ugrott.

A Dr. Papp Tibor Emlékversenyben (1800 m.) Premal MS (id M. Slavic) kétszer is ugrott, így természetesen diszkvalifikálták. A futam Csordás Emil első napi sikerét hozta Anybody-val, és csak egy pillanatra, igaz, a legjobb időben, az utolsó lépésnél volt elől, így verve Farya BD-t (G. Zolnaji). In Love Danover (Juhász B.) bronzos lett.

Csordás mester félórával később, az utolsó futamban, a Rádoki József Emlékversenyben (1900 m.) duplázott Adamo Fling sulkyjában, verve az előzetesen talán picit nagyobb esélyű Zara Miát (Nagy F.II.). Auróra 3. helye jónak mondható ebben a mezőnyben. Big Ben Pax-nak (Kolozsi S.) nem volt momentuma ebben a versenyben.

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu