Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek

Goran Zolnaji március hónap ügetőse!

Három kiváló szakember küzdött a Hónap Ügetőse címért: Kolozsi László a februári nyerő márciusban is remekül szerepelt, hiszen 4 futamban is nyerni tudott, Fazekas Imre szintén 4-et nyert, ráadásul ebből 3-at egyetlen nap alatt húzott be. Páratlan teljesítményekről beszélünk, nem vitás, és mindketten megérdemelték volna az első helyezést. Mi azonban végül Goran Zolnajit választottuk, aki bár hajtóként csupán 2 sikert abszolvált (mindkettőt Coach degli Dei kocsijában), azonban a hónap legjelentősebb nagyversenyét, a Bródy János Emlékversenyt az ő idomítottja, Unno del Duomo nyerte meg Kolozsi Sándor hajtásával, és ugyanebben a jelentős futamban másik trenírozottja, Cardenas Baba is dobógára állhatott, hiszen harmadik lett, az ő kezében versenyezve.
A szerb szakember magyar licence-szel versenyezve folyamatosan bizonyítja, hogy tehetséges és elhivatott ügetős, aki saját bevallása szerint a legtöbbet olaszországi munkavállalásaival tanulta.
Unno del Duomo, aki jelenleg talán a pálya egyik – ha éppen nem a legjobb – ügető versenylova Zolnaji tréningjében újra megtalálta magát és jó erőben várja a 2023-as feladatokat.