Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Kiürült a Sors Láda – megvan a Nemzeti Vágta futamainak sorrendje

A Nemzeti Vágta a magyar lovas hagyomány ünnepe, az év legjelentősebb lovas kulturális eseménye, amely idén szeptember 14. és 16. között kerül megrendezésre a Hősök terén. A 72 induló település és lovasa pályasorsolására szeptember 5-én került sor többek között a hazai lovas élet jeles képviselőinek körében.

A sorsolás a Vágta szignállal és a hagyományőrző huszárok bevonulásával vette kezdetét, majd Dr. Lakos Roland, a 2017. évi Vágta-győztes település, Csemő polgármestere visszaadta a Vágta Kardot a Vágta Főkapitányának. A vándorkard egy évig mindig annak a településnek a birtokában van, amely a Nemzeti Vágta nyertese.

A részvevőket Gőz László, a Nemzeti Vágta technikai igazgatója köszöntötte és elmondta, hogy a rendezvény rengeteget fejlődött az elmúlt 10 évben. „Csodálatos, hogy megvalósulhatott a kezdeti álom: a Nemzeti Vágta mára bejárja az egész országot, a határon túli magyar lakta területeket, sőt a nemzetközi futama révén eddig a világ 20 országából érkeztek lovasok”. Hozzátette, hogy az elmúlt években közel 3000 lovas és ló versenyzett vagy szerepelt a Vágtán és előfutamain, így minden remény megvan arra, hogy a nagyszabású lovas rendezvény előtt még jó pár mozgalmas év áll.

Ezt követően Kedves Gyula ezredes, a Vágta történész-szakértője beszélt az idei Vágta központi alakjáról Görgei Artúrról, akinek idén ünnepeljük születése kétszázadik évfordulóját. A huszárhagyományok előtt tisztelegve a Nemzeti Vágta minden évben fejet hajt a huszárság egy-egy jelentős alakja előtt. Görgei, a magyar szabadságharc hőse „igazi huszár volt, aki még kivont karddal vezette ütközetbe seregét a magyar haza védelmében”.

A versenyszabályzat legfontosabb elemeit és a futamok rendszerét Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója ismertette az egybegyűltekkel. Elmondta, hogy rendkívül lényegesek a rendezvény során a biztonsági és állatvédelmi szempontok: „Az emberek és az állatok biztonsága az idén is az első, a pálya már bizonyított: a kanyarok ívei biztonságosak, a talaj kitűnő, a közel 1 kilométer hosszú pályakordon szivaccsal bélelt.” Kiemelte továbbá, hogy a ló és a lovas kultúra mindig is fontos szerepet játszott a magyarság életében, és hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Vágta szeretné a figyelmet ismét a lovas sportokra irányítani. „Az idei év azért is különleges, mert 110 kishuszár, azaz 6 és 12 év közötti gyermeklovas, vonul majd pónilovával a Hősök terén” mondta Szotyori Nagy.

A Nemzeti Vágta programjában további újdonság a Lovas Tájház népviseletbe öltözött lovasainak, táncosainak és zenészeinek menete, valamint a Horze – Legjobb barátom a lovam elnevezésű esemény, amelynek során ismert színészek és hírességek tartanak élő lóápolási és nyergelési bemutatót.

A műsoron hagyományosan ebben az évben is szerepel díjugrató és magasugró verseny, parasport és lovas íjász bemutató, a Fogatvágta, kocsitoló verseny Kocs község közreműködésével, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység, a Győri Ördöglovasok és az Epona Lovasiskola produkciója. Pénteken nyílik az Országkonyha, majd szombaton az Andrássy úti Vágta Korzó, ahol a nevező települések lovas, népművészeti és turisztikai attrakcióikkal, valamint élő produkciókkal mutatkoznak be.

Sajtókapcsolat:

Farkas Zsolt

email: [email protected]

 

 

 

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu