Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Mazsity varázs a nagydíjakban

Bonaparte Boss a pálya császára!

Mind a Pulay Kornél Emlékversenyt, mind pedig a Night Lady Díjat Veljko Mazsity hajtásával és idomításából való ügetők nyerték ezen a szombaton. Ami magát a kiemelt versenyt, azaz a Pulayt illeti, Bonaparte Boss idén először állt starthoz és igazolta, hogy továbbra is – stílszerűen nevéhez – ő a pálya császára. A két nagy ellenfelének tartott ló közül Unno del Duomo (Kolozsi Sándor) rohamozott bár, de nem lehetett veszélyes a nyerőre, míg a német tréningből érkező Bugatti SS (Thorsten Tietz) hibázott a verseny közben. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Csak a Szél érte el másodikként a célvonalat, de galopp miatt ő is ki lett dobva, ugyanakkor rendkívül figyelemreméltó volt ez a versenye, mutatta, hogy ilyen erős mezőnyökben is jó lehet.

A Night Lady Díjban Mazsity Bolide Laksmyt vezette győzelemre, akinek szintén ez volt az idei debütje. Érdekesség, hogy a ló élete 25 futásából most aratta 16. győzelmét és emellett 9-szer volt pénzes helyezett, azaz még soha nem esett meg vele olyan csúfság, hogy ne keressen némi zabravalót magának.  Eddigi életnyereménye 5518000 forint! Itt igazolódott a papír, hiszen Premal MS (Miskolcsik Valentin) és Bűbájos (Nagy Ferenc II.) osztoztak a helyezéseken.

A két nemzetközi amatőrverseny beharangozójában írtam, hogy akár duplázhat is bennük Fazekas Andrea. Nos, a második versenyt nyerte Acélos Fiúval, az elsőben viszont már start előtt közvetlenül szerszámbalesete lett lovának, Zsofesznek, így kiesett és dupla sem lett. Itt a finn Janne Raisanennel győzött Utódló, vagyis Magyarország – Finnország 1-1.

A hosszútávú Underpaid Hanover Díjban nyert a favorit In Love Danover Thorsten Tietz-cel a kocsijában, bár a végén szoros lett a küzdelem, rászaladt Compact Boy.

A nap duplázója Mazsity mellett hajtóként Fazekas Imre (Enrico Fling, Street Genius) lett, aki így idén már 7 hajtói sikernél jár, illetve a trénereknél Juhász Balázs.

Megnyerte idei első versenyét Kárai József Exclusive Fox-szal és Lakatos Árpád Winoc SB-vel.

A nap pozitívuma egyértelműen a Pulay Kornél Emlékverseny minőség- és mezőnyének nagyságbeli kiválósága volt. Több klasszis, izgalmas végküzdelem, és jónak mondható 15,8-as idő.

Negatívumként a visszastartokat hoznám fel, aminek oka egyértelműen néhány hajtó hanyagsága volt.

Összességében azonban kijelenthető, hogy soha rosszabb versenynapot!

Bolide Laksmy a nap kétszeres nyerőjével, Veljko Mazsittyal