Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Ügetőderby-napi reminiszcenciák

Július első napján lefutották a 109. Magyar Ügetőderbyt, illetve számos egyéb nagyversenyt. Visszatekintve elmondhatjuk, hogy valóban az ügető ünnepe volt ez a nap. Klasszikus futamok, izgalmas befutók, nagy hajtások, no és remek ügetők – valószínűleg így marad meg az emlékezetében azoknak, akik látták a versenyeket ezen a szombaton.

Az Ügetőderbyvel kezdve: nyert a favorit, Devoted, 17,7-es idővel. Csordás Emilnek nem szállt inába a bátorsága, ahogy a favorit mögött ült. Nagystílű hajtással, okosan húzta be a Kékszalagot, esélyt sem adva a többieknek. A tulajdonos és a tenyésztő ugyanaz a személy, azaz Pekker György, akit szintén méltán illet meg az elismerés. Tegyük hozzá, hogy ez a nap majdhogynem róla szólt, hiszen egy másik rangos futamot, a Pannónia Díjat is az ő lova nyerte meg. De erről egy picit később… Devoted évjáratának legjobb lova, ráadásul most topformát mutatva győzött. Támadta őt a másodfavorit, Dolomit Boy (F. Souloy), de az attak ugrásba fulladt a befutóban. Bevallom, ha tisztán végigmegy, szerintem akkor sem tudta volna Maharajah fiát megszorítani. Az ezüstöt is így persze elbukta, amit köszönt szépen Dee Dee AT (P. Zadel jr.). míg a 3. kellemes meglepetésünkre Diána Gull (Tanczer T.) lett. Davide Fling (V. Mazsity) kiesett durva hibája miatt, Diófás (Varga S.) pedig nem tudott küzdelembe érni.

Devoted (Csordás Emil) nyerte a 2023-as Magyar Ügetőderbyt

A Pannónia Díjban – ahogyan már említettem – is Pekker György lovának intették le a zászlót. Bugatti SS Németországban áll Robert Gramüller idomításában, de a tenyésztő és a tulajdonos Pekker György. 14,4-es idejével semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy klasszis, Christoph Schwarz igazán könnyedén hajtotta oda ezt a ragyogó ügetőt. Bonaparte Boss (V. Mazsity) jött rá, de talán kicsit későn kapott úgy istenesen lábra, ergo így csak a 2. hely juthatott neki. Catania R. (id. M. Slavic) a 3. pozícióig ért oda. Bobby Fischer (Juhász B.) most mattabb volt, mint utolsó futásai alkalmával, ám így is 4. tudott lenni.

Bugatti SS (Christoph Schwarz) kivédte Bonaparte Boss (Veljko Mazsity rohamát a Pannónia Díjban

A Gróf Esterházy Miklós Emlékversenyben hármas Prolongo siker született. Az, hogy egy nagyversenyben mindhárom dobogós helyezést ugyanaz a tulajdonos (Rutkai József), illetve idomár (Balogh Bernadett) szállítsa, az igazi kuriózum. Most ez történt. Enjoy francia hajtójával, Fabrice Souloy-val káprázatosan versenyzett, mintha a mezőny többi résztvevőjéhez képest felsőbb osztályban játszana, úgy terített le mindenkit a finisben, 16,6-ot ügetve. A 2. Éjjeli Hölgy (Fazekas I.), a 3. pedig Eternity Bar (Ch. Schwarz) lett. Ezüst Fiú (V. Mazsity) csalódást keltően, hibával futott.

A háromévesek nagyversenyében, a Gróf Esterházy Miklós Emlékversenyben Enjoy brillírozott Fabrice Souloy-val

A tavalyi Német Derby-nyerője, Days of Thunder (Ch. Schwarz) Pesten is bizonyított. Idei első futására hibázott ugyan Daglfingben, most azonban a jobbik énjét hozta hazánkba és ellenfél nélkül nyerte meg a Sinka József Emlékversenyt 13,4-es ragyogó idővel. Így persze, hogy nem tudott még Zitti Tutti (V. Mazsity) sem az ellenfele lenni, meg kellett elégednie a 2. helyezéssel. Cardenas Baba (G. Zolnaji) 3. helye ebben a csapatban minden kétséget eloszlatott képességét tekintve, míg Unno del Duomo (Kolozsi S.) 4. helyezése sem csalódást keltő.

A tavalyi Német Derby-nyerő Days of Thunder (Christoph Schwarz) a Kincsem Parkban is győzni tudott, a Sinka József Emlékverseny lett a zsákmánya

És most a többi futamról: Timoko RL (Erdei P.) élről fordulva nagyot alkotott, a neki 20 méter előnyt adó Adamo Fling (Csordás E.) nem verhette meg ezen a napon a nyitó futamban, azaz a Csicsery-Rónay István Emlékversenyben.

Just Be Ready (G. Zolnaji) külföldi pénzes futásai után a Soós Imre Emlékversenyben már diadalmaskodni tudott, meglepetés tippünk, Cyrano RG (Angyal A.) előtt csapott a célba.

Horváth György saját idomítású lovával, Aurórával húzta be a G. Dénes György és Gém Zoltán Emlékversenyt. Jegyezzük meg, hogy Dulcinea del Toboso (Tanczer T.) sokadjára is ugrott, de látszik, van benne képesség. A Fábián Zsolt Emlékversenyben Une Dame (Márton L.) volt a leggyorsabb 18,9-et ügetve.

A hihetetlenül acélos Maya Viva (J. Sagaj) 15,2-vel nyerte meg a Veterán Bunyósok Alapítványának Díját Premal MS (id. M. Slavic) és Charming Boy (Hajnal T.) előtt. Street Genius (Fazekas I.) először azt hittük, nagyon gyengén ment magához képest 5. helyével, de 15,8-as ideje megmutatta, hogy nem ő nem idézte saját képességét, hanem az előtte végzők voltak pokoli erősek.

A Csató Gyula Emlékverseny az Amatőr Kupa 4. futama is volt egyben, és a kezdő Rapcsó Balázs egy remekbe szabott hajtással szerezte meg magának a nyerésért járó 13 pontot Uptown Boy M sulkyjában. Csak jelzem, javasoltam őt, igaz, inkább placcra vártam. Rádobott egy lapáttal…

A napot a Bisbac Dániel Emlékverseny zárta, melyben El Diablo (Juhász B.) elsőrangú, 17,1-es idejével mondott búcsút nyeretlenségének.

Ami a versenynap egészét illeti, egy jól szervezett, izgalmas futamokkal teli szombatot kaptunk. Nagyon jó lenne, ha gyakrabban kapnánk ilyet, mindenesetre köszönjük a résztvevőknek az emlékezetes csatákat.

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu