Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Változatos, november eleji ügetőnap

Cikkünk címe magába foglal mindent, amit a november 4-i versenynapról tudni kell, hiszen általában izgalmas lefolyású versenyeket követhettünk nyomon. A Hóra dinasztia került a fókuszba, ezek az emlékversenyek is jó benyomást tehettek a kilátogatókra.

A nap első futama az Ezerjó Díj (1800 m.), amely egyben a nyeretlenek versenye is volt. Teuer (Búrány A.) nem halogatta sokáig, hogy elveszítse győzelem nélküliségét, hiszen élete első versenyében azonnal győzni tudott, úgy újítva a finisben, mint egy idősebb versenyló. Mögé a szintén újonc, de kevésbé játszott Eunike T Boko (G. Zolnaji) érkezett, míg a dobogó alsó foka Enterprise-nak (Weber Zs.) jutott. Elizeus LIW-ben (Lakatos Á.) sokan bíztak, azonban csak 5. lett, sőt az sem, mert Evita Meerswal (Hajnal T.) lábának elvitele miatt diszkvalifikálták még innen is.

A 2. futam a Gárdony Díj (forduló, alap 1980 m.) volt, ami Eurydice-nak (Gyolai Nikolett) nem tartott sokáig, mert galoppja miatt hamar diszkvalifikálták. Lolly Pop jött mint a gőzmozdony, és megszerezte hajtónőjének, Balogh Bernadettnek élete 100. sikerét, amihez mi is gratulálunk! Mögé Vasterbo No Edge (Hajnal T.) és meglepetésre Exclusive Fox (Kárai J.) érkeztek.

Nagy mezőny, jó csata jellemezte a Kincsem Park Kupa 6., idei utolsó állomását (1900 m.). Végül Cukrom győzött, úgyhogy elmondható, hogy hajtónője, Gyolai Nikolett mindent megtett a széria megnyeréséért, ez a cím azonban Erdei Péternek jutott, aki itt 2. lett Vakarcs RG-vel. A 3. helyre Ann Bella M. (Bordács L.) érkezett oda. Takács Eszter Cseperke akár a Kincsem Park Kupát is megnyerhette volna, de lova, Credit Card mattul futva még pontot sem szerzett neki.

Az 1900 méteres Lila Akác Hendikep Vitya (Lakatos Á.) könnyed sikerét hozta úgy, hogy 20,7-es idő is elég volt hozzá. Mögé komoly meglepetésre Zaharova M (ifj. Döme I.) érkezett, míg Dezmin Ladyben (Kolozsi L.), aki 3. lett, bíztak a fogadók.

Hóra II. Sándorra emlékezhettünk a főversenyben (1900 m.). és itt Creatine (Hajnal T.) valóra váltotta a legtöbb fogadó álmát azzal, hogy favoritként nyert. Carlos Fox (Nagy F. II.) fogcsikorgatva támadott a finisben, de nem tudta megelőzni a nyerőt. Balerina R (Balogh Bernadett) lett a bronzos. Csillagfény R (Búrány A.) és Ambrosia Gielle (Varga S.) vezettek, amíg csak tudtak…

Creatine (Hajnal Tibor) lett az idei Hóra II. Sándor Emlékverseny nyerője

A hölgyek csatájában, azaz az Amazonversenyben (1900 m.) Villeneuve-vel vigasztalódott Takács Eszter Cseperke azok után, hogy a Kincsem Kupát elbukta. Szó mi szó, szép és érett hajtás volt a 9 évessel, melynek ideje 17,6 lett. Bombay (Komáromi Krisztina) és Anna (Fejszés Kitti) követték őt a célban.

A Hóra Sándor Emlékversenyben a mezőny pillanatok alatt a felére redukálódott galoppozások miatt, így 3 versenyben maradt ló döntött a dobogós sorrendről. Diana Krall AT (G. Zolnaji), Kokomo Harley (M. Kovacsevics)), Petra La Roque (Vezér Emese) – így nézett ki a hármasbefutó.

A 2400 méteres zárófutamban, a Bűvész hendikepben egészen parádésra sikeredett a finis: Unique (ifj. Veres L.) vezetett jó 20-25 méterrel Cunami előtt, akit aztán belelendített hajtója, Nagy Ferenc II., és pont a célban elkapta ellenfelét. Csodálatos hajrá volt! Itt a 3. helyet Bronz Boy szerezte meg.

Cunami (kívül, Nagy Ferenc II.) óriási rohammal szaladt át a védekező, és már-már nyerőnek tűnő Unique-on

Lovarda Magazin
Adatkezelés

Bevezetés

Trimedio Publishing Kft. (1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.), továbbiakban adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen közlemény tartalmát. Vállalja, hogy elvégzett tevékenységeivel kapcsolatos mindennemű adatkezelése megfelel az ebben a közleményben foglaltaknak, illetve a mindenkor hatályos nemzeti jogszabályoknak, és az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A Trimedio Publishing Kft. fenntartja a jogot az Adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, amelynek tényéről értesíti partnereit.

A Trimedio Publishing Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan logikai, fizikai és adminisztratív intézkedést, amelyek az adatok biztonságát garantálják.

Az adatkezelő adatai.

Név: Trimedio Publishing Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

Cégjegyzékszám: 01 09 189778

A bejegyző bíróság megnevezése: Főv. Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 14165339-2-43

Telefonszám: +36 20 506 01 75

Információs e-mail: [email protected]

Adatvédelmi e-mail: [email protected]

A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme, időtartama.

A Trimedio Publishing Kft. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve szerződéses kötelezettség teljesítéséhez való szükségességen alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében az érintett bármikor visszavonhatja, ha az adatkezelés visszavonása jogszabályba nem ütközik.

Az adatkezelés alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal:

  • Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.),
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
  • évi V. Törvény – Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).

Ügyfél adatkezelések

Trimedio Publishing Kft. CRM ügyféladatbázis rendszere.

Adatkezelés célja

A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek, hibát bejelentő munkavállalóinak személyes adatainak, elérhetőségének kezelése kapcsolattartásra, ügyfélazonosításra, felhasználók egymástól való megkülönböztetésére, jogosultságok ellenőrzésére, illetve az elvégezett feladatok és azok bejelentőinek visszakereshetőségére.

Adatkezelés jogalapja

Az adatkezelés olyan szerződések teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett kapcsolattartóként kerül megjelölésre, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések (pl. ajánlatadás, kapcsolattartás, stb.) megtételéhez szükséges (GDPR 6.cikk (1) bekezdés b pont). A szerződéses jogviszonyban álló ügyfelek minden esetben szavatolnak azért, hogy az általuk kapcsolattartóként megjelölt érintettek minden esetben hozzájáruljanak a lenti személyes adatok Trio Work Média Kft. részére történő megadásához és kezeléséhez.

Kezelt adatok köre

Név, felhasználónév, telefonszám, munkavégzés helye.

Az adatok törlésének határideje

A kezelt személyes adatok megtartása a szerződés lejárta után hat évig szükséges.

Trimedio Publishing Kft. ügyféllevelezése

A Trio Work Média Kft. minden hozzá beérkezett levelet e-mail címével, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb hat év elteltével töröl.

Weboldal látogatottsági adatok (Cookie-k)

A Trimedio Publishing Kft. a weboldalán alkalmazza a harmadik féltől származó Google Analytics statisztikai cookie-kat. Ennek segítségével a látogatói böngészési szokásosakról készül statisztika. Az adatgyűjtés célja a honlap felhasználói élmény javítása. A sütik a látogató böngészőjében tárolódnak, lejáratukig vagy törlésükig. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. A felhasználók a saját böngészőikben tilthatják le a Google Analytics statisztikai cookie-kat.

Az érintettek jogai:

Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Trimedio Publishing Kft.

székhely és levelezési cím: 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.

e-mail: [email protected]

Tájékoztatáshoz való jog

A Trimedio Publishing Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben emellett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult tájékoztatást kérni, hogy az adatkezelőtől arra vonatkozóan, személyes adatainak kezelése folyamatban vannak-e-, és ha igen, akkor jogosult, hogy megismerje:

  • Az adatkezelés célját
  • Az érintett személyes adatok kategóriáit
  • Személyes adatok tárolásának tervezett időpontját
  • Helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás jogát
  • A felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát
  • Az adatforrásokra vonatkozó információkat

Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

Helyesbítés joga

Az éríntett kérheti a Trimedio Publishing Kft. által kezelt, rá vonatkozó személyes adatok pontosítását, helyesbítését és hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a kérésére a Trimedio Publishing Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a róla kezelt személyes adatokat, az alábbi indoklás valamelyike esetén:

  • A személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből gyűjtötték, vagy más módon kezelték
  • Az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre.
  • A személyes adatok jogellenes kezelése.
  • A személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a Trimedio Publishing Kft. korlátozza az adatkezelést

  • ha az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát,
  • az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását,
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,
  • az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen.

Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a joginak megsértése esetén az adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.

Adatvédelmi hatósági eljárás

Az adatkezeléshez kapcsolódó panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni.

Elérhetőség:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 06-1-391-14-00
Fax: 06-1-391-14-10
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.naih.hu