Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek

Veljko Mazsity április hónap ügetőse

A pályán mindenki által csak „Veki”-nek szólított népszerű idomárhajtó sokat tett azért, hogy kiérdemelje ezt a címet. Nagy ellenfele volt Fazekas Imre, aki 5 hajtói sikert könyvelhetett el, azonban Mazsity is 4-szer fordulhatott vissza nyerőként, kizárólag saját idomítású lovaival és nagyversenyt nyert (Pulay Kornél Emlékverseny – Bonaparte Boss), 2 napi főversenyt (Imike Díj – Celerina Boss, Night Lady Díj – Bolide Laksmy) és ehhez hozzáadott még egy sikert a kezdő Davide Flinggel.

Istállója kicsit nehezen lendült bele a szezonban, hiszen márciusban nyeretlen maradt, ugyanakkor az is igaz, hogy csak 4 kísérlete volt akkor. Most viszont úgy tűnik lassan mindent bepótol, jól mennek az általa trenírozott ügetők.

A fogadók körében is rendkívül népszerű szerb származású szakember (ne feledjük el megemlíteni alázatát a sport iránt, hiszen ennek kedvéért, illetve hazánk iránti tiszteletből remekül elsajátította nyelvünket!) szinte mindig meghajtja az esélyt, lovai rendszerint formát futnak, épp ezért látható is a játékon, hogy majdnem mindig favorizálják, ha sulkyba ül.

Felkészültsége rendkívül megalapozott, és nemcsak a felkészítésben jó, hanem a hajtásban is jeles. Képes élről ugyanúgy nyerni, mint várásra hajtva, megtalálja a lehetőségeit, az utat, szinte soha nem dönt elhamarkodottan.

Meg lennék lepve, ha az idei esztendőben nem szerezne többször is havi elismerést, a lóanyaga is adott hozzá, tehát hajrá!