Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Dolomit Boy győzelme a főfutamban

A 7 futamos ügetőversenynapon a Nádor Díj volt a „nagyverseny”, amelyben ismét egy, a Prolongo istállóból futó ló mutatott erődemonstrációt, jelezve, hogy idén is számolni kell vele: Dolomit Boy. A futamok zömükben érdekes és izgalmas finist hoztak, Fejszés Kitti pedig félszázadik sikerét aratta.

A szombati ügetőnapot a Segédhajtó Kupa idei 2. felvonása (1800 m.) nyitotta, melyben láttunk egy őrülten nagy formában lévő Street Genius-t Horváth Lillával. Remek mezőnyt vert, komoly fölénnyel, kiváló 14,3-as idővel. 2024-ben másodjára futott, és bizony alaposan feledtette bemutatkozó versenyét, amely harmatosnak tekintendő még akkor is, ha tudjuk, akkor táv ellen futott. In Love Danover (Farkas Gy.) becsülettel helyt állva lett 2., de így is 25 méterre a nyerőtől. A bronzos Csillagfény R. (Hegedűs T.) lett, mögé Charlie’s World (Erdei P.) érkezett. Elegáns Hölgy (Fejszés Kitti) gyenge kezdése után nem tudott feljebb menni.

A Lil Díjban (alap: 1980-20 m.) csak negyedjére indult el a futam a sok rontott start miatt. Fantastic Dream BD-t (Zalai G.) ágaskodása miatt le is küldték a versenytérről. Fancy (Kolozsi L.) jót hajrázott a sokáig domináló Flinga VT (Horváth Z.) ellen. A favorit Elizabeth Boss (V. Mazsity) a befutóra fordulva ugrott, így messzi 3.-ként Firkót (Fenyvesi Gy.) regisztrálhattuk.

A 3. futam a Napoletana Hendikep (alap: 1960 m.) volt. Lapunk egyik tippje, Dulcinea del Toboso nagyot ment Fejszés Kittivel, és győzelme hajtónőjének egyben az 50. sikerét jelentette, melyhez gratulálunk! A jobb sanszú Usaint (Nagy F. II.) hajrázta le. Discovery LW (Papp I.) nagyon messziről zárkózva, rossz startot követően lett 3., míg Zalai Gábor egy rossz startkísérlet után a VI. rendelkezésére nem indulhatott. Mitagadás, Zalai Gábor úgy vett részt a versenynapon, hogy két indulójával egyszer sem indult el érvényesen. Harmadik hajtása az 5. futamban lett volna Elton John At-n, de ott már Kárai József helyettesítette.

Fejszés Kitti pályafutása 50. sikerét Dulcinea del Tobosóval érte el

Az Amatőr Kupa sorozat 2. állomásán Turbucz Sándor örülhetett, hiszen El Valle Sagradóval szokása szerint gyorsított a tribünegyenesben, és meg sem állt a győzelemig. A 2. helyre a favorit Zente (Tänczer T.) ért oda, mögé pedig a közeli esélyű Uptown Boy M (Rapcsó B.). A favorit Apollo Creed (Takács Eszter Cseperke) elszállt a befutóban. Gigant Wings (Pekker Gy.) ugrott az elején, de versenyben maradt, igaz, közelre nem ért.

A Lepke Hendikepben (1900 m.) Bronz Boy (Varga S.) ellen Pálinka (Nagy F. II.) sem volt orvosság, míg Donia d’Auney (Weber Zs.) végzett a dobogó legalsó fokán.

A Nádor Hendikep (alap: 1960 m.) volt a nap főfutama, és bár a múlt héten nyerő Acélos fiú (Juhász B.) és az ismét idomárjával futó Anybody (Csordás E.) őrült nagy finist mutattak be, Dolomit Boy (Fazekas I.) 20 méter előnyből hazaért. Diamond Ville (id. M. Slavic) 200 méter megtétele után ugrott, diszkvalifikálták. Hibázott Charming Boy is (Hajnal T.), ezzel lett 5.

Dolomit Boy (Fazekas Imre) hazaért a rohamozó ellenfelei előtt a Nádor Díjban

A La Femita Díjban (1900 .) Éden Evo (Lakatos Cs.) hazaért Despasitót (Boros K.) és Downtown Girl M-et (Nagy F. II.) megelőzve. Freya T Boko (Búrány A.) galoppozott, míg Dignitá (G. Zolnaji) kisebb hibát vétve fejezte be futamát.

A szürke színű ügetőkről elnevezett futamokat tartalmazó nap tehát egyáltalán nem volt szürke, sőt egy-két futamra a szó legjobb értelmében felkaphattuk a fejünket. Erre mondják: soha rosszabbat!

A legtöbb versenyt nyert idomár: Balogh Bernadett és Budai Attila, 2-2 győzelem

A legnagyobb hármasbefutó-osztalék: El Valle Sagrado – Zente – Uptown Boy M: 969,6

A legnagyobb befutó-osztalék: Dulcinea del Toboso – Usain: 84,0

A legnagyobb tét-osztalék: El Valle Sagrado: 28,1