Az Iviza Sun Díjban (1800 m.) vajon sorozatnyerő lehet-e, azaz triplázhat Elegáns Hölgy (Fejszés Kitti)? Vagy Csodabogyó (Kurucz A.) érkezik? Papíron istálló- és tréningtársa, Diófás (Varga S.) azért erősebbnek tűnik. Easy Bet (Tänczer T.)? A fordulós Frankenstein Díjban (alap: 1980 m.) láthatunk-e ugrófesztivált? Mert elég bizonytalan jármódú a legtöbb induló.
Az alábbiakban – tervezett időpontjukkal egyetemben – felsoroljuk a 2024-es esztendő kiemelt galoppversenyeit. Minden lentebb felsorolt versenynap vasárnap kerül megrendezésre, kivéve a június 1-én futandó Millenniumi- és Alagi Díjakat, mert ezek szombat lesznek lefutva. Újdonság a Bécsi Jockey Clubbal közösen megrendezendő Donau Derby, mely rendkívül érdekesnek és jelentősnek tűnik. Április
Idei első futására máris hengerelt Enjoy Fazekas Imrével, és ezzel már most bejelentkezett a kékszalagért. Tulajdonképpen ez volt a fő attrakciója a március 9-i ügetőszombatnak. De volt más is, ergo érdemes röviden áttekinteni ezt a versenynapot! A főfutam tehát, a Vimpex Tabak Díj Enjoy (Fazekas I.) méltó zsákmánya lett. A
Március első szombatján folytatódott az idei hagyomány, azaz duplázók érkeztek, igaz, csak az idomárok esetében, mert a nyerőket hajtók mindannyian megálltak egy-egy sikernél. A Paulovitzok Emlékversenyében Elegáns Hölgy győzött, míg a nap legjobban dotált futamában szlovén siker született. Érdemes az idomárok szerint áttekinteni ezt a napot. Angyal Andor idomítottja, Endless
Apára és fiára, azaz Paulovitz Jánosra, és Paulovitz II. Jánosra emlékezünk versenyekkel ezen a szombaton. 8 futam, és reméljük, folytatódóan tavaszias idő várja majd a publikumot. Nézzük az elemzéseket! A Nyeretlenek Versenye (1800 m.) nyitja a napot, 10 indulóval. Kérdés: Angyal Andor idomítottjai hozzák-e a papírbefutót? Mert El Nino N
Sorozatunk utolsó részében a rendszerváltozást követő esztendő hajtó championjait vesszük sorra az évezred utolsó évéig. Ekkor már elsősorban magántulajdonú lovak futottak a Kerepesi úti versenypályán. A rekordot ifjabb Bisbac Dániel állította fel 130 győzelemmel, míg Fazekas Imre 1992-ben nyerte meg első championátusát. Képünkön Fazekas Imre, már a XXI. században egyik
Ez a szombat elsősorban arról marad emlékezetes, hogy 3 hajtó is két-két versenyt tudott nyerni, illetve két fontos győzelmi szám is megszületett: Kurucz Attila kinyerte a 15. versenyét, Kolozsi László pedig 700. tréneri sikerét söpörte be. Rövid beszámoló, statisztikák és megfigyelések cikkünkben. A nap főfutama a Tolnay László Emlékverseny (1800
1972-től a Magyar Lóverseny Vállalat égisze alatt futották a magyarországi ügetőversenyeket. Mai részünkben egészen a rendszerváltozásig vesszük végig a ranglistavezető hajtókat. Feltűnő, hogy 100 sikerig egyikük sem tudott eljutni, illetve az, hogy 18 év alatt 6 hajtó is championként tudott végezni. Az év, a hajtó neve és győzelmeinek száma olvashatóak
1945-től kezdődően fokozatosan, de erős ritmusban rányomta bélyegét lóverseny-, egyben ügetősportunkra az államosítás. 1950-ben megalakult a Lósport Vállalat, mely a szocializmus minden létező problémáját magában foglalta. Megszűnt a magántulajdon, a hajtók, idomárok, illetve a lóversenyzés minden szereplője alkalmazottként dolgozott tovább. Szerencsére legalább a pályán maradhatott a legjobb hajtók többsége. Most
1920-tól kezdődően Budapest immár Bécstől teljesen elkülönülve, kizárólag saját lábán megállva üzemeltette az ügetőt. Ez időtől kezdődően tűnnek fel azok a zseniális hajtók, akikre, ha máshogyan nem is, de leírások és korabeli szemtanúk segítségével már könnyebben emlékezhetünk. Sorozatunk 5. részében a II. világháború végéig tekintjük át a champion hajtók sorát.